Befejeződtek a nyári klubfüggetlen táboraink

Túljelentkezés a kapusiskolában, valamint remek hangulat és szervezettség a játékos táborban. Így lehetne jellemezni azt a két-két hetet, amely a jegkorongsport.hu főszervezésében, Szuper Levente által vezetett hálóőrök képzéséről, továbbá a Pindák László szakmai vezetésével megvalósuló játékos-technikai edzőtáborról szólt. A július 23-27-ig megrendezett kapussuliban 28 tanulni vágyó, az ország különböző pontjairól és a határon túlról egyaránt érkező gyermek vett részt, míg a július 23-27 és július 30-augusztus 03-ig megtartott klubfüggetlen játékos táborban több mint 80 játékos kezdte meg az alapozást a 2012/13-as szezonra.

A kapusiskola második felvonásában Levente mellett Szőke Attila, Duschek Dávid, Székely Csaba, Szuchánszki Dávid és id. Szuper Géza kapott helyet az edzői stábban, s nagy örömünkre idén Balogh Tibor is elfogadta meghívásunkat.

A 3. játékos táborban a már jól ismert Pindák László – Hetler Ádám edzőpáros oktatta a jelentkezőket. Mellettük a játékos és komoly bírói múlttal rendelkező Tejfalussy Béla kapott szerepet, mind a szárazedzések, mind a videós foglalkozások vonatkozásában.

Nagy öröm számunkra, hogy nemcsak Magyarországról, de Svájcból, Németországból, Ausztriából, Erdélyből, Romániából és Svédországból is csatlakoztak hozzánk, valamint mindazok a dícsérő szavak és e-mailek, melyek a táborzárást követően érkeztek hozzánk.

Köszönettel tartozunk a Jégpalota részéről Gágyor Évának, Balogh Ferencnek (Kis Briós) a kiváló ételekért, valamint a Karin Hotelnek és a Kikelet Panziónak a magas színvonalú szállásért, Molnár Attilának a profi fotókért, s mindazon “lövő embereknek”, akik a a kapusedzéseken megjelentek és segítették munkánkat, továbbá a Marczi Skate-nek az ajándékokért.

Felhívjuk a tisztelt szülők figyelmét, hogy az általunk szervezett táborok részvételi díjai (hátvéd-technikai edzőtábor, játékos-technikai edzőtábor, kapusiskola) a TAO terhére elszámolhatóak. Mivel minden egyesület pályázatot nyújtott be, s minden egyesület kapott is pályázati pénzt, így forduljanak az egyesület szakvezetéséhez az esetleges lehetőségek tisztázása érdekében.

A táborról készült profi fotók kis felbontásban megtekinthetőek a Facebook oldalunkon az alábbi linkekre kattintva. A 07.23-27-ig megrendezésre került kurzusok nagy felbontású fotói 2.000,-Ft + postaköltség áron megrendelhetőek.

Kapusiskola fotók: Facebook-on, katt ide!

Játékostábor fotók: Facebook-on, katt ide!

A kapustábor mezei korlátozott számban az igényre való tekintettel 8.000,-Ft-os áron megvásárolhatóak nemcsak tábor résztvevőinek. További információ e-mailben vagy telefonon kérhető.

Találkozunk 2013-ban is!

Üdvözlettel:

jegkorongsport.hu csapata

Kommenteld a cikket:

Be kell jelentkezned a komment küldéséhez.