Szurkolói szösszenet a városi jégkorongról és múltjáról

2013-jan-27,   //   Cikket írta: Dande Krisztián   //   Hírek, Vegyes hírek  //  Nincsenek kommentek

Aki mindent megtett a dunaújvárosi jégkorongért és akit a saját játékosai ellen fordítottak… Kercsó Árpád. A dunaújvárosi jégkorong története 1973. november 7-én kezdődött. Ebben az évben adták át a városban a jégpályát, amely egyébként az ország első vidéki műjégpályája volt. A következő évben létrejött a Dunaújvárosi Kohász jégkorong-szakosztálya. 1974. december 22-én a Kohász serdülő csapata lejátszotta első bajnoki mérkőzését. A sporttörténeti mérkőzésen a KSI 13-0-ra nyert. Legelőször 1979-ben indult a felnőtt mezőnyben (OB II.) a Kohász. Az 1949-ben született mester a 80-as években érkezett meg Magyarországra, azon belül Dunaújvárosba. Mikor megérkezett már tudta, hogy mindent az alapoktól kell kezdenie, csak így tud egy versenyképes csapatot felépíteni. Elkezdte az iskolákat felkeresni a meglévő szakosztályok közül kikérte azokat akik nem feleltek meg se kézilabdára se focira. De nem adtak neki senkit. Ennek ellenére még is sikerült összegyűjteni jó néhány játékost. Szélig, Ladányi, Tokaji és a többiek.

A nem megfelelő szabadtéri körülmények ellenére is kitartóan edzette a fiatalokat. Aztán következett a második generáció a Vas testvérek, Peterdi vagy akár Benk, Galanisz és a többiek. Napi 3 óra edzés és szabadkori is kötelező volt. Nyáron reggel 8-tól száraz pályán lövöldöztek koronggal kapura, délben ebéd aztán délután uszoda,angol-német nyelvoktatás és edzések. De erről meséljen ő maga ebben a kis videóban: (részlet Vitray Tamás – Megint mesélek című műsorából)

Egészen 2001-ig irányította a dunaújvárosi jégkorongot és utánpótlást a jégen, de a konfliktusok miatt úgy érezte el kell mennie innen… De ahogy ő mondta: Ma már nem tudná megmondani, hogy miért is jött el innen. Kitudja…

- Ahogy említi szerintem sokan egyetértünk és kíváncsiak lennénk arra, hogy a mostani játékosok közül például a kiválóan játszó Galanisz hogyan fejlődött volna tovább és ma mennyire lenne még fejlettebb ha ő maradt volna akkor. De akár Kiss Ákos vagy a többiek.

De az idő haladt, jöttek a sikerek és a vezetőség úgy döntött hogy a meglévő jó hírnévnek nem szabad elvesznie így külföldi edzők jöttek a csapat élére,sőt új vezetők is érkeztek. Majd 2003-2004-es idényben jött a hideg zuhany, a Dunaferrnél elfogyott a pénz így kénytelen voltak önkormányzati kéz alá kerülni. 2004-es szezon végén vezetőség váltás történt, ismét a régi féle „főnökség” tette a dolgát. Új névadó szponzorként jött az Invitel, svéd edzőt igazoltunk,de később kiderült : ugyan ott tartunk ahonnan elkezdtük. Pénz ismét nem volt. Ekkor a vezetés lépésre szánta el magát, és visszahozta Spisákot a csapat élére, amitől megtáltosodtak a fiúk: nemcsak megnyerték a rájátszást, de majdnem a bajnoki címet is megszerezték, pedig még a csapat sem adott magának sok esélyt a vérzivataros szezon után. A Volán azonban megint útját állta a bajnoki győzelemre törő Acélbikáknak. A jövőt illetően a szakosztályvezetésnek az elképzelése az volt, hogy Spisák marad, azonban a svéd Ferber ragaszkodott szerződése kitöltéséhez. Így Ferber maradt, és szabad kezet kapott a vezetéstől. A csapat hajtott,az Interligában sikereket értünk el, de a pénzhiány miatt  10 év után először nem jutottunk be a bajnoki döntőbe. A pontvadászat hajrájában ismét edzőváltás következett: Matejov lett ismét az edző. Ezúttal azonban olyan mélyponton volt a csapat, hogy sokáig úgy nézett ki, a harmadik helynek is lőttek, de a Fradi elleni bronzcsatában egy huszáros hajrával mégis sikerült felülkerekedni. A szezon azonban olyan mély nyomokat hagyott a játékosokban, hogy szinte mindenki arra ment, amerre látott. Szélig és Vas Márton Franciaországban, Tokaji és Benk Svédországban, Peterdi és Papp Viktor pedig az Újpestben folytatta pályafutását. A légiósok hazamentek, majd májusban a DAC bejelentette, megszünteti csapatát. 2006 nyarán tehát úgy álltak a dolgok, hogy Dunaújvárosnak nem lesz OB I-es felnőtt jégkorongcsapata. Azonban, mint már korábban annyiszor, ismét fordulatot vett a dunaújvárosi jégkorong útja. 2006 júliusában megalakult a Dunaújvárosi Jégkorong Kft., amely később létrehozta csapatát, a Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu-t.

És a lelkes saját nevelésű fiatalokra épített csapat – mindenki legnagyobb meglepetésére – második helyen végzett a bajnokságban. Azóta a csapat háromszor szerepelt a bajnoki döntőben, ahol mindháromszor az osztrák elit ligában szereplő Volán állta csak útját csapatunknak.

2007-08-as szezontól kezdve Magyar kupa bajnokok vagyunk, jött a Docler fő szponzorként, új edző érkezett Stephan Lundh személyében, és mára már újra egy kiváló csapat van Dunaújvárosban,akik tavaly sok év után megszerezték a Mol liga első helyét,ezzel megmutatva mit is tanultak az évek alatt. Valljuk be, páran sokat köszönhetnek Kercsó Árpádnak a mostani csapattagok közül a rossz anyagi helyzet és minden más ellenére.

És mára már a mostani kiváló vezetés elérte azt is, hogy az utánpótlás is újra egy név alatt legyen a nagycsapattal. Ez nagy előrelépést jelentett. Engedjék meg,hogy a következő saját gondolatomat osszam meg önökkel ezzel kapcsolatban.

- Tényleg nagyszerű dolog ez a változás, de a helyzet egyelőre nagyon rossz. Sajnos egyenlőre nem sok fejlődés látszik a fiatalokon, de én bízom benne, hogy Szakács Ferenc mester vagy akár Vladimir Babic vagy a többiek előbb utóbb megnevelik ezeket a játékosokat. De ez hosszú folyamat lesz. A mai  fiatalok között már nem sok olyan játékos van, aki azért húz korcsolyát a lábára mert nyerni akar és szereti a jégkorongot, hanem azért mert a szülők ezt szeretnék, vagy mert nagyon menő manapság sportolónak lenni. Régen ha kikapott a csapat, volt olyan játékos aki nem mert hazamenni, mert szégyellte magát. Ma meg egy vereség után, mint ha nem történt volna semmi, és semmin nem kéne változtatni folytatják az életüket, már az öltözőbe lefelé menet felhangzik hogy kit érdekel hogy kikaptunk… Ha valaki ilyet mert volna mondani Kercsó idejében, az ma már nem lenne jégkorongozó. Szerintem semmi más nem kell ide csak fegyelem. Igen is  betartatni azt, hogy az edző nem a haverom nem röhögcsélek a csapattársammal, ha beszél az edző. És akiben semmilyen motivációt nem látni, annak pedig megköszönni amit eddig tett és kinyitni neki a kijárat ajtót.  Reméljük hamarosan a változás megtörténik és az utánpótlás is újra jeleskedni fog.

Addig is mi szurkolók kitartunk a csapat mellett, reméljük felnőtt csapatunk még jobb és szebb eredményeket fog elérni és minél többen lesznek kíváncsiak egy-egy mérkőzésre. Végül is a mi városunkat nevezik a sport városának! Mozdulj meg Újváros! Hajrá Kohász, hajrá dunaújvárosi jégkorong!

Egy szurkoló a sok közül

Forrás: duol.hu

Kommenteld a cikket:

Be kell jelentkezned a komment küldéséhez.